Madison (2010-) és Borneo (2017-) története

 

2020. 06. 15.

MADISON (10 éves) és BORNEO (3 éves).
Tegnap jó kis munkanap volt: vasárnap ide vagy oda, betegség ide vagy oda.... 560 km volt, amit meg kellett tennünk.
Békéscsaba -Battonya-Hajdúböszörmény- Zsámbok
Két óriásuszkár jellegű kutya került a fajtammentéshez a Battonyai Állatmentők Alapítványától.
Köszönjük az együttműködésüket, ami pontos és megbízható volt, nem beszélve az emberségükről.
A két kutya,anya és fia nagyon ijedt volt, de emberszeretők, amit külön megköszönünk Kálóczy Veronikának és segítőjének Berényi Józsinak, hogy gondja volt erre és megpróbálták a lehetetlen és türelemmel szeretetttel sikerült nekik szocializálni őket, hiszen hetekig meg sem lehetett érinteni őket......
A két kutya kezes, jól szocializált, DE hatalmasak.
Jól tápláltak, minimum 25 kg -osak, marmagasság minimum 50-55 cm, ha nem fölötte....megmérjük !
A falkába kettő perc alatt beilleszkedtek és tegnap már lakásban aludtak. Még a fekhelyükbe nem mertek belemenni, nem ismerték, de a jó vastag szőnyegre már ráfeküdtek és szépen-nyugalomban végigpihenték az éjszakát.
Inni ittak már tegnap, enni még nem esznek, de megállás nélkül jelentkeznek a simogatásért, amit meg is kapnak.
Nem egyszerű, amikor Borneo ránk ugrik szeretből, mint ahogy az uszkárok szoktak....
A mama, Madison már a kora miatt nem ugrál, de a feje, ha kinnt vagyunk a kertben állandóan a térdünkön van és kéri a szeretet.
Örülök, hogy hozzánk kerültek, és köszönjük szépen minden résztvevőnek!





2020. 06. 19.
Az uszkár fajtamentés napjai mindig kiszámíthatatlanok. Az élet rendezi a terveinket. Mikor azt mondjuk hogy nem tudunk látogatókat fogadni, sokan ellenségesek lesznek, nem értik, de inkább nem akarják megérteni, hogy a mi életünk, a mi napjaink nem kiszámíthatóak, nem úgy zajlanak mint az átlagos családok mindennapjai.
Tegnap két újabb betegünk lett, Madison és Sofi, akik sajnos babéziásak. Tegnap is, ma is, holnap is orvoshoz kell vinnünk őket. A doktor úr, csak miattuk nyit ki a szabadsága alatt amit ezúton is mérhetetlenül hálásan köszönünk.
Mellettük az egészségesekkel is törődni kell, attól hogy őket nem kell gyógyszerezni, nekik is szükségük van törődésre. Etetni kell, figyelni, rehabilitálni, gondoskodni róluk.
Folytathatnám hogy mosni kell, takarítani kell, fertőtleníteni kell, és bármily meglepő, saját magunkra is illene időt fordítani, mint például főzés, vásárlás, adminisztráció, ó a pihenést már meg sem említem, hisz mikor látszólag pihenünk akkor is vagy gazdijelölttel egyeztetünk, vagy utazást szervezünk, vagy a fajtamentés tagjaival telefonos munka folyik.
Tehát, ide nem tudunk már beiktatni napi 10-15 család látogatását. Mert bizony mi is emberek vagyunk.
De most a legfontosabb feladat hogy Madison és Sofi meggyógyuljon, ráadásul Madi hatalmas termete ellenére, olyan mérhetetlenül retteg, hogy vele nem egyszerű orvoshoz eljutni sem...

2020. 07. 03.
BORNEO
Bizonyosan emlékeztek rá, hogy Borneo a mamájával milyen környezetből került hozzánk, az állapot elképesztő volt....
Borneo egy hatalmas 23 kg-os phantom kanocska, még nincs egészen 1 hónapja hogy elhoztuk őt.
Ivartalanítása a tegnapi napon megtörtént. Jól van, ma már evett és ivott is, kiment és kicsit mozgott a kertben a többi kutyával.
Boldog, hogy biztonságban, tisztaságban, és orvosi felügyelet alatt élhet, tiszteletben és szeretetben. Rettenetesen szeret a házban élni, kifejezetten élvezi hogy lakásban lakhat. Mind Borneo, mind a mamája, Madison hálás az ápolásért, gondozásért.
Sajnos egyenlőre nem tudjuk őket megnyirni, mert rettegnek a nyírógép zajától, pedig nagyon jó lenne nekik a szörnyű-loncsos szőrzettől megszabadulni, de előbb vagy utóbb az is megtörténik....


2020. 07. 24.
Sajnos Madison állapota nem javult, ezért az orvosi kezelését tegnap újra el kellett kezdeni. Ő elkêpesztő körülmények között élt egy tanyán, az is több hónapba telt mire be tudták fogni, annyira fél. Babéziára kezeli a doktorbácsink, minden nap vinni kell. Drukkoljatok neki... 🙁


2020. 08. 14.

Madison sajnos visszaesett a betegségbe, tegnap is ma is orvoshoz kellett vinnünk őt. Szerencsére már nincs szabadságon a doktorbácsink úgyhogy minden nap visszük őt ameddig szükséges. 🙁


2020. 09. 02.
A tegnapi napon megtörtént Madison ivartalanítása. Sima műtétre készültünk, de komplikált és nagy beavatkozás lett belőle, mert rengeteg cisztát talált az orvos. Ezek a későbbiekben életveszélyt is okozhattak volna. Szerencsére rendben lezajlott a beavatkozás, és Madison már lábadozik, gyógyulgat.
A szívféreg tesztje is sajnos pozitív lett, amire egyenlőre gyógyszeres kezelést kap.

2020. 09. 10.
Madison tegnap volt szív és hasi ultrahangon, nála megkezdődött a szívférgesség kezelése ami hosszú-költséges és nagy körültekintést igénylő folyamat lesz.

2020. 09. 17.
Rossz hírünk van.
Borneo szívféreg tesztje is pozitív, ami utólag átgondolva nem is csoda, ha a mamája is az lett...

2020. 10. 12.
TUDTÁTOK ? A helyzet állása jelen pillanat szívférgesség, illetve szűrés/teszt ügyben; 12 fő vár szűrésre, négy negatív és négy pozitív szívféreg tesztes kutyánk van.
A betegek mindnyájan az ország keleti régióiból érkeztek !
Madison a kora miatt csak /!/ alternativ kezelést kaphat, vagyis antibiotikum és spoton.
Borneo a hét végén megy kardiológushoz akkor tudjuk meg a betegsége súlyosságának a mértékét...
Ami eddig szükséges volt számukra:
-tesztek
-kardiológiai szakvizsgálat
-gyógyszerek; Advocate, Doxycyclin, probiotikum, májvédő - ezek viszonylag már számottevő nagy mennyiségben
Bár az antibiotikum szerencsére nem drága, a többi készitmény igen.
Amit tudni kell:
- kardiológiai szakvizsgálat; 15-19 ezer Ft /fő
- Elisa + Knott teszt; 6 800 Ft/fő
- Advocate; 2490.- 4080.- testsúlytól függően / pipetta (nagy mennyiségben szükséges)
- Dioxycyclin - 800.- 1000 Ft /doboz (nagy mennyiségben szükséges)
- májvédő; 6200.- /doboz
- probiotikum; 1012.- / doboz (nagy mennyiségben szükséges)
Fontos hogy nem adhatjuk a szüretlen illetve a beteg állatokat örökbe- ez tisztesség és elvi kérdés!!!
A környezeti ártalmak és hatások miatt, nagyon sok lett a fertőzött szúnyog, az állatok 17 % -át Magyarországon megfertőzték ezen vérszívók, ez hatalmas szám .
Segíts ha van rá lehetőséged, annyit ami a lehetőséged. Megköszönjük a beteg állatok nevében is , igérjük, becsülettel gondoskodunk mindnyájukról!


2020. 10. 23.
Szerdán nem csak kozmetikában voltunk hanem a doktor bácsinál is. Madison és Borneo megkapták az oltást.
❤️



2020. 11. 26.
Mamácska és a pici fia... Azaz Madison és Borneo...
Róluk alig esik szó, pedig ők is velünk élnek, nekik is szükségük van a szeretetre, a törődésre, ők is a falkánk tagjai, akik egy igazi álomgazdiban reménykednek.
Egy tanyán éltek kihajítva a semmibe, emberhez nem voltak szokva, akkora rettegésben éltek, hogy maga a befogásuk is hónapokba telt. Végtelenül kedves kutyák, de az előéletük nyomai még bőven látszanak rajtuk.
Sajnos mindkettőjük szívféreg tesztje pozitív lett, Madisonnak aki 10 éves, a kora miatt antibiotikumos és parazitamentesítővel való kezelés jöhet csak szóba.
Borneonak- csak 3 éves- súlyosabb az állapota, számára injekciós kúrát javasoltak, de egy ekkora hatalmas kutyát képtelenség szobakennelben tartani hónapokig.
Így nála is az antibiotikum és a rendszeres parazitamentesítő adása mellett döntöttünk a kardiológus javaslatára. Mindketten jól vannak, és ha megfelelő ápolási helyet találnánk számukra, ahol gondosan odafigyelnek a gyógyszerek pontos és precíz beadására, természetesen külön - külön is, elengednénk őket gazdisodni.
Az ideális hely kertes ház lenne, ahonnan nem kell kimenni sétálni, de természetesen benti tartással.

2020. 12. 08.
Nézzétek ezt a jelenetet, amikor a már megmentett kutyáink befogadják maguk közé a frissen érkezett babát. Borneo, Madison, és Magic örökbe fogadta Devont 🙂


2020. 12. 17.
Madison és Devon együtt kekszeznek 🙂 Nézzétek Devon milyen nagyot nőtt 2 hét alatt, Madison pedig láthatóan komolyan gondolta, hogy örökbe fogadta őt, kicsinyeként vigyáz rá, és tanítgatja. 🙂
2020. 12. 23.

A következő történettel azért vártunk mostanáig, mert igazi meghitt pillanat volt, amit egy jó ideig nem fogunk elfelejteni...
Borneo és Madison ( aki a mamája ) mint tudjátok egy szörnyű helyről érkeztek. Szinte mint egy szeméttelep, olyan tanya volt. Sosem voltak emberhez szokva, törődést nem igen kaptak. Már arra is több hónapot vártunk hogy megmenthessük őket, mert befoghatatlanok voltak.
De egy szép napon mégis sikerült, szóltak hogy mehetünk értük, és mi indultunk is...
Hogy milyen állapotban voltak, azt nem is kell ecsetelnem, de most nem is erről szeretnék mesélni.
Hanem arról, hogy mikor Borneo elindult a leendő gazdijához, egyenlőre, és rákerült a hám, a póráz, és Sanya kinyitotta a bejárati ajtót, a Mamácskája kirohant vele, és elkísérte őt az autóig. Végignézte ahogy beugrik a szállító boxba, mert tudta... Tudta hogy most elválnak egymástól... Szívszorító pillanat volt, még most utólag is facsar ahogy leírom... Néhány pillanat után Sanya bevitte Madisont, elmondta neki hogy reméli egyszer ő is át fogja élni hogy gazdisodik. Kellett egy kis idő amíg megnyugodott, de nem maradt feladat nélkül, mert Devon és Magic " gondozását " is nagyon komolyan veszi 🙂
Borneo pedig tanul élni, tanul sétálni, tanulja hogy milyen az amikor valaki gazdis....


2021. 01. 17.
MADISON 10 éves, óriás szuka. Borneo mamája.
Sajnos a szívféreg tesztje pozitív lett, így csak olyan helyre adjuk, ahol vállalják a gyógyszerei pontos és precíz beadását.

Ugyanakkor BORNEO gazdis élete csodásan alakul. 🙂 Megtanult sétálni, bandázni, nagyon jókat futni a labda után a kertben, úgyhogy szerintem igazán nem panaszkodhat. A gazdik folyamatosan ámulatba esnek mennyire okos, vidám, és ragaszkodó kutya vált belőle. A kezdeti megszeppenés már a múlté, mi pedig szívből örülünk ennek a csodás egymásra találásnak 🙂




2021. 01. 23.
Szeretnénk beszámolni a beteg kutyusainkról, hisz tudjátok, mindenről igyekszünk tájékoztatni titeket ami épp a házunk táján történik.
Madison antibiotikumot és parazitamentesítőt kap, az orvos utasítása alapján.
A betegek gyógyszerezése állandó feladat, kinek, mely napszakban, éppen mit kell beadni. Nem engedhetjük meg hogy kimaradjon vagy kavarodás legyen.
Sokan elképzelni sem tudják hogy megállás nélkül dolgozunk, nincs pihenőnap, nincs ünnep, nincs hétvége, csak munka van.
Nagyon szoros napirend van, másként nem is lehetne működnünk. Mi mindent megteszünk a gondozásunkban lévő kutyáinkért, és hálásak vagyunk hogy figyeltek ránk és szerettek minket.

2022. 01. 26.
A tények !
Mindig vannak örökbe adhatatlan kutyák, akik "örök életre" nálunk maradnak / nem azokról beszélek akiket a sajátunknak tekintünk ! /
Hogy miért is, nem lehet tudni, nem lehet tudni hogy a koruk ,a betegségük, vagy a semmi okán, de vannak és bizony jó páran.
Az idő múlik és gyorsan, az esélyük egyre kevesebb, vagy egy idő után semmi, mint például Pixye, aki nem volt egy éves amikor hozzánk került, egy édes, szépséges apróság, aki érinthetetlen volt....már nem ez a helyzet, viszont ezt a csodálatos-fiatal kiskutyát agyvérzés érte, ami azt jelenti hogy örökbe adhatatlan.
Nálunk, a mi országunkban nem "divat" esélyt adni egy jobb életre, bármilyen kevés ideig vagy sokáig is tart
Egy beteg vagy idős állatnak nyugaton ez természetes, hogy megszépítik az utolsó éveit, itt nálunk ez ritka mint a fehér holló.
Éppen ezért egyre nő az örökbe adhatatlan kutyáink száma, akik napi gondozzásra szorulnak, ápolni kell őket, sok -sok állatorvosi kezelések és gyógyszerek szükségesek
Sok-sok gondoskodás és szeretet, türelem és minden, amit csak megérdemelnek, mert megérdemlik hogy megszépitsük az utolsó éveiket, hogy számíthassanak ránk !!!!
Ha tudtok, segítsetek ebben a szépséges munkában. ❤ Ők: RIDE, ARIADNE, BOLTON, MONCSI, MADISON, PIXYE, ARTUS, HUGO, CLOVIS

2021. 03. 21.
Borneo bejelentkezett és csodaszép fotókat küldött 🙂 Mondanom sem kell, milyen boldogság látni azt hogy mennyire szeretik őt.
Szép vagy te kis csibész... 🙂 ❤️
🐾
2021. 03. 25.
Csodás hírünk van 🙂
Madison tegnap szívféreg kontroll vizsgálaton volt, és hatalmas örömünkre negatív lett az eredménye!!!!
Képzeljétek a doktorbácsi is úgy megörült a jó hírnek, hogy gyorsan csinált még egy tesztet, de hála az égnek negatív mindkettő.
És hogy miért is vacillálunk Madison megtartásán? Mert tegnap az orvosi rendelőben várakozva, bejött egy gazdi a 2 kutyusával, akik amint megpillantották a mi kis édes jóságos Mamácskánkat, szó nélkül odatelepedtek a lábai közé és onnan el nem mozdultak... Szóval nem tudjuk milyen varázsport hint magából Madison, de az biztos, hogy olyan hihetetlen szeretet és törődés árad a kis lényéből ami miatt mindenki az ő társaságát keresi...


2021. 04. 09.
Tegnap szívféreg kontroll vizsgálaton voltunk Borneoval.
Most pedig madarat lehet fogatni velünk, mert mindketten negatív eredményt produkáltak 🙂
Borneo antibiotikum és parazitamentesítő kúrát kapott, közel fél évig tartott a folyamat, de rendben van és ez a lényeg!
Azért csodás volt látni ahogy tegnap a látogatása során összepuszilkodott a mamájával Madisonnal és a többi régi pajtival....Megható pillanatok voltak...

2023. 07. 19

MADISON,  a mi segítő mamácskánk, aki minden újonnan érkező megnyorított lelkecskét befogad és törődik velük. Ő ezért van nálunk, nagy segítség a jóságos természete és természetesen mi is nagyon szeretjük és tiszteljük őt.



Megjegyzések